Jelenlegi hely

Így láttam én... 2020-10-25 Sükösd-Tompa 2-2

FELNŐTT: Sükösd SC – Tompai SE 2:2 (0:1)

2020. október 25. (15oC, ködös, borús idő, 150 néző.)

IFJÚSÁGI: Sükösd SC – Tompai SE 1:2 (0:1)

Vezette: Biber Tamás (Berger Tibor, Herczeg Róbert)

 

Tompa a befejezetlen 2019-20-as bajnoki évet a 10. helyen zárta, a 14-es mezőnyben. A nyári felkészülést a szokásos rendben csinálta végig a csapat, amikor az átigazolási időszak utolsó pillanatában Kátai, Prentel, Fülöp, Szabó-Galiba és Miklós-Balog Kelebiára távozott. Dulics edző kérésére írom le, hogy ezzel nagyon nehéz helyzetbe hozták őt és csapatát. Fájlalja, hogy menet közben erről szót sem ejtettek, nem tartja korrektnek lelépésük módját. Az „ötöst” Bélavári növelte hatodikként, ő Madarast választotta. Igazolni már senkit nem tudtak, szerencsére a szerbiai különítmény maradt, jelenlegi keretükben öten szerepelnek.

A történtek után az őszi eredményeik vegyesek, belőlük nehéz megállapítani, hogy valójában mire képes a csapat. Ami biztos, az, hogy idegenben jobban szerepelnek – kivéve az érsekcsanádi kisiklást -, mint otthon. Négy vereségükből hármat hazai pályán szenvedtek el Kunbaja (0:6), Borota (1:2) és Mélykút (1:3) ellen, otthon kétszer nyertek (Szeremle ellen 4:1-re, a „MÉHECSKÉK” ellen 5:1-re). Idegenben értékes pontot szereztek Nemesnádudvaron (1:1), Borotán (2:2) és Hajóson (0:7). A sorból nagyon kilóg az érsekcsanádi 8:2-es zakó. 22 gólt lőttek, 24-et kaptak, a 11 pontjukkal hetedikek a tabellán.

A felkerülésük óta kilencszer találkoztunk, a mérlegünk velük szemben jó: 6 győzelem, 1 döntetlen és 2 vereség, az utóbbi a tavaly szeptemberi, sükösdi 2:5! Győzelmeink közül a 2017 augusztusi a rekord: 11:0 (!), amiből Bajnok ötöt rúgott. Ilyen reményeink természetesen nem lehettek, de az utóbbi három megnyert mérkőzésünk jó ajánlónak tűnt, egészen addig, amíg meg nem láttuk az összeállítást: Zsók öt sárgája, Rozsi bokasérülése miatt nem léphetett pályára. Nélkülük a játék már nem ugyanaz, mint Borotán. Végh kényszerült hátra a védelembe, Ferenczi számára idegen poszton szerepelt.

Ferenczi és Végh új szerepben.

Tompa gyors támadással indított, a Farkas András – Dulic – Miletic trió ízelítőt adott abból, hogy mire számíthatunk. Matity, Tallér és Végh csak szabálytalanul tudta megállítani őket. Lógó, Farkas Pál és Matity révén megpróbáltuk mi is, de ugyanazt kaptuk, amit ők: Vojnic, Miletic és Kovács Ákos nyúlt tiltott eszközökhöz.

Nehezen, de eljutottunk az első szögletünkig, ezt könnyen mentették és három húzással már a kapunk előterében voltak, Tamás jó ütemben, időben keresztezett Miletic elől szögletre, ebből Ferenczi szabadított fel.

A sok elfogott passzunk után a 13. percben végre összejött az első igazi támadásunk, Matity gólt ígérő nagy labdát küldött Farkasnak, aki rosszul vette át, s odalett a jó lehetőség, pedig tudható volt, hogy ebből nem lesz sok. Oda-vissza tördelt próbálkozások mellett Lógó távoli, célt tévesztő lövése zárta az első negyedórát.

A helyzet továbbra sem javult, erőlködtünk, akartunk, de a borotai játékunkból nyomokat sem lehetett felfedezni. Ez elég volt ahhoz, hogy Tompa átvegye a játék irányítását és fokozatosan fölénk kerekedjen, gyorsabbak és labdabiztosabbak voltak – elsősorban támadásban.

A 17. percben Ferenczi még szépen szerelte Kovács Ákost, Tamás már csak buktatni tudta Farkas Andrást, és megkapta a sárga lapját. Schultz Martin Dulic-ot húzta vissza. A hárított szabadrúgásból Végh elé került a labda, 40 méterről lőtt fölé.

Vendégeink megérezték, hogy ez nem a mi napunk, s ennek megfelelően mozgatták Vojnic és Szakál révén csapatrészeiket, növekvő intenzitással. Fájdalom, de egyre inkább ők futballoztak. Laskovics került kapu közelbe, de Gajári nagyszerűen hárított. Tallér bántotta Vojnic-ot, Végh Farkas Andrást. A lövésekkel ők is bajban voltak, mindkét szabadrúgás célt tévesztett.

A másik oldalon Farkas Ákos nyomta el Lógót, Danis Farkast, ez utóbbi is sárgát ért. Végh szabadrúgása kijött a védőkről, Tallér lőtt 15-ről mellé. Lógó eltalálta Miletic bokáját, ő is besárgult.

A létező, de valódi helyzetek nélküli meddő nyomást 38 percig bírtuk, amikor Végh ütközött Farkas Andrással, 35 méterre a kapunktól. Vojnic szabadrúgását a sértett fejjel csúsztatta a jobb felsőbe (0:1).

Farkas András vezető gólja (1-0).

A szünetig hátralévő hét percben Matity és Lógó mellé felzárkózott Végh is, valamit javult a játékunk, de befejezéshez nem jutottunk, faultolták mindhármukat – sorban Laskovics, Vojnic és Andróczki. Lógó szabadrúgásaiból a legjobb Véghet találta telibe úgy, hogy a lepattanóval Szakál, Farkas András és Miletic azonnal kontrázhatott. A veszélye akciót Bohner belépője blokkolta, így is szögletet ért, amiből Ferenczi felszabadítása a felső kapufánkat súrolta. Az öngól veszélye már itt kísértett!

Erőnkből ennyire tellett, senki nem bánta, hogy vége az első félidőnek, szürke volt, mint ez a ködös októberi délután.

A második félidőre Végh jött fel a középpályára, Lógó lett hátul a középső védőnk, s a játék kifejezetten jól indult. Jobb oldali támadásunk futott a vonal mellett, Andróczki elütötte Matityot, 30 méterre a kaputól. Donát jobb felső sarokba tekert lövését látványosan tolta szögletre Rácz. Végh beíveléséből Lógó fejesével egyenlítettünk (1:1), a 47. percben.

Lógó fejesgóljával egyenlítünk (1-1) - jobbra a gólszerző.

A korai egyenlítés visszahozta a már veszni látszó reményeinket, új meccs kezdődött, a középkezdést heves tompai letámadás követte. Ferenczi visszahúzta Farkas Andrást, 35 méteres szabadrúgását Gajári szögletre ejtette. A beívelés utáni sokaságban ide-oda pattogott a labda, nehezen szabadítottunk fel, megúsztuk és ez jót tett, valami nyugalmat kölcsönzött, kezdtünk rátalálni a játékunkra.

A Lógó – Matity – Schultz, Bohner – Tamás, Petrás – Farkas adogatások minősége javult, volt már benne fantázia. Tallér egyre többször vállalkozott felfutásokra, így javunkra billent a támadások és labdabirtoklások aránya, már Tompa kényszerült védekezésre. Zsók edző a 65. percben cserélt, Schultz helyett Ruffot hozta be, a cél most már a győztes gól megszerzése volt, nagyobb fordulatszámon.

Farkas Pál jól húzta meg a jobb oldalt, nagy erejű, kapuba tartó lövésébe Farkas Ákos vetette be magát, a góltól mentette meg csapatát. A 65. és 69. perc között Tallér révén háromszor kerültünk védőik mögé, nem volt szerencsénk az érkezéseinkkel és menteni tudtak.

Tallér révén háromszor kerültünk a védők mögé, itt éppen Matityot blokkolják.

A vendég támadások megritkultak, erejük és sebességük csökkent. Ruff Farkas Ákost, Petrás Kucsikot, Molnár Laskovicsot állította meg, most már magabiztosan. A rövid kinyílásuk nekünk új lehetőséget hozott: Matity lőtt egészen közelről emberbe, Ferenczi 16-ról mellé, majd Petrás ívelését fogta Rácz.

A 81. percben igazi futballjelenetet láthatott a közönség. A tökéletesen kijátszott Molnár – Lógó – Matity akcióból Lógó négy méterről hibázott. A gól mégis a levegőben lógott, két perc múlva el is dönthetett volna mindent. A 83. percben Végh indította Bohnert a jobb oldalon, beadását Matity 10 méterről, kapásból küldte a bal sarokba (2:1).

Matity kapásgóljával megszerezzük a vezetést (2-1) - jobbra a gólszerző.

De könnyen lehetett volna 3:1 is. Matity indításával Farkas ezúttal is lefutotta a teljes védelmet, az ötösön elfektette a kapust, nagy lövése nem találta el az üres kaput (elég lett volna egy gyenge gurítás). Ehelyett a fordulásból Ruff buktatta Vojnic-ot. Farkas András 38 méteres szabadrúgását fejjel csúsztatta a bal felső sarokba. Öngól és 2:2 – mindez a 91. percben.

Ruff öngóljával 2-2 a 91. percben.

Kegyetlen végjáték, de része ez is a futballnak. Ettől már csak egy rosszabb érhet bennünket, azt egyelőre megtartom magamnak.

 

Biber játékvezető osztályzata: 7 pont.

Biber Tamás és segítői.

 

Ifjúsági csapatunk megnyerhető mérkőzésen veszített 2:1-re. Gólunkat Rácz Erik lőtte.

 

Sükösd, 2020. október 26.

 

Varsányi József

 

(Fotók: Kovács Kinga)

 

A MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/54/1/22536/10/1565044.html

A FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/54/1/22536/10.html

AZ IFÚSÁGI MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE:

https://adatbank.mlsz.hu/match/54/1/22555/10/1591672.html

A FORDULÓ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEI, TABELLA:

https://adatbank.mlsz.hu/league/54/1/22555/10.html

 

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer